Audit
ROI-mátrix: mit érdemes automatizálni, és mit nem
Nem minden folyamatra kell hozzányúlni. Így rangsoroljuk a munkafolyamatokat volumen, megtakarítás, kockázat és megvalósíthatóság mentén.
Az audit legfontosabb kimenete nem az, hogy mit lehet automatizálni. Az, hogy mit érdemes, és milyen sorrendben.
A négy kérdés
Minden folyamatra ugyanazt a négy kérdést tesszük fel.
1. Mekkora a volumen?
Hány eset megy át rajta havonta, és mennyi időt visz el egy eset? Egy hetente kétszer előforduló, tíz perces feladatot nem éri meg automatizálni, akkor sem, ha technikailag könnyű. Egy napi négyszázas, kétperces feladat viszont havi 27 munkaóra.
A csapdát itt az „érzés” jelenti. A kollégák rendszerint a bosszantó feladatot nevezik meg, nem a sokat elvivőt. Ez a kettő ritkán ugyanaz. Ezért mérünk, nem kérdezünk.
2. Mennyi szabadul fel valójában?
Ez a legtöbbet félrement szám. Ha egy folyamat 60%-át automatizálod, az nem 60% megtakarítás — mert marad a maradék 40% kezelése, a kivételek átnézése, és az új rendszer felügyelete.
Reális becsléssel dolgozunk: a nettó megtakarítás jellemzően a bruttó 70–80%-a az első évben. Ha valaki 95%-ot ígér, kérdezz rá, mit csinál a kivételekkel.
3. Mekkora a kockázat, ha téved?
Itt válik el a szemét a búzától. Két dimenzió:
- Visszafordítható-e? Egy rosszul kategorizált beérkező levél visszafordítható. Egy elindított utalás nem.
- Észreveszik-e? Ha a hiba azonnal látszik, kezelhető. Ha három hónap múlva derül ki egy zárásnál, az más kategória.
Ahol a hiba nem visszafordítható és nem is látszik azonnal, oda ember marad a hurokban, függetlenül attól, milyen jó a mérési eredmény.
4. Mennyire nehéz megcsinálni?
- Van-e API a rendszerhez, vagy csak képernyőn keresztül érhető el?
- Van-e elég múltbeli adat egy mérési készlethez?
- Egy csapaton belül van a folyamat, vagy három osztály között ingázik?
Az utolsó a leggyakoribb rejtett költség. Egy technikailag egyszerű folyamat, ami három osztályt érint, lassabb, mint egy nehéz, ami egyet.
A mátrix
A négy válaszból két összevont tengely lesz: érték (volumen × megtakarítás) és nehézség (kockázat × megvalósítás).
| Alacsony nehézség | Magas nehézség | |
|---|---|---|
| Magas érték | Most. Itt kezdünk. | Következő kör. Megéri, de kell hozzá alap. |
| Alacsony érték | Ha belefér. Olcsó győzelem, de nem prioritás. | Nem. Írjuk le, miért, és lépjünk tovább. |
Mit írunk bele a „nem” mezőbe
Ezt a részt szokták a legjobban értékelni, és ez a legkevésbé látványos.
Minden „nem”-hez leírjuk, mi változtatná meg a döntést. Például: „Ez a folyamat jelenleg nem éri meg, mert havi 12 eset. Ha a tervezett akvizícióval ez 150-re nő, újra kell nézni.” Vagy: „Technikailag megoldható, de a rendszernek nincs API-ja, és a szállítói szerződés jövőre jár le — akkor érdemes visszatérni rá.”
Így a mátrix nem egyszeri döntés lesz, hanem egy dokumentum, amit fél év múlva elő lehet venni.
Mivel kezdjünk?
Az első projekt megválasztása nem tisztán ROI-kérdés. Van egy másik szempont is: hitelt kell szereznie a szervezetben.
Ezért az első körre olyan folyamatot választunk, ami
- elég nagy ahhoz, hogy a megtakarítás látszódjon egy riportban,
- elég egyszerű ahhoz, hogy három hónapon belül éles legyen,
- és olyan csapatnál fut, amelyik nyitott rá.
Az utolsó pont technikailag irreleváns, gyakorlatilag döntő. Egy ellenálló osztályon a legjobb rendszer sem fog elterjedni — és a következő projektet is megnehezíti.
A prioritási sorrend a felmérés része. Ha kíváncsiak vagytok, nálatok mi kerülne az első mezőbe, beszéljünk.
Kérdések ehhez a témához
Miért nem a legfájdalmasabb folyamattal kezdtek?
Mert a legfájdalmasabb gyakran a legkockázatosabb is. Az első projektnek nem hősiesnek kell lennie, hanem sikeresnek — az adja meg a szervezeti hitelt a másodikhoz.
Ez nálatok hogy néz ki?
Ha ez a probléma ismerős, kezdjük egy folyamattal. Írjátok meg, melyik részleg viszi el a legtöbb kézi munkaórát — visszaírunk egy konkrét javaslattal.